Történelem

Kisbágyon, illetve Bágyon neve személynévből származik, a Kis- előtag megkülönböztető jellegként került elé.  A régészeti leletek tanúsága szerint a környék már a bronzkorban lakott terület volt. A település a Szolnok nemzetség birtokai közé tartozott, később tagjai felosztották egymás között. A XV. században a Bekények, az Alaghyak és az Uzsaiak is rendelkeztek birtokkal Bágyonban. 1598-ban Balogh Mihály a földesúr.

Az 1715. évben még 10 háztartással a nemes községek között szereplő falu, azonban az 1720. évi összeírásban már nem szerepel.  A XVIII. század végén Bágyonban Géczi Dénes, Odrejovich Károly és Woidianer Albert rendelkezik nagyobb birtokkal. A település úrilakjai között a századfordulón ott találjuk az Odrejovich-ok által 1831-ben építettet, s az 1852-ben épített Géczi kúriát.

Bágyon említésekor nem szabad megfeledkezni arról, hogy korának kiváló nyelvtudósa Ribay György (1754-1812) is egy ideig „raboskodott” ezen a településen, szintén ez idő tájt került a településre Ócsai Balogh Péter – nógrádi főszolgabíró, az ő nevéhez kötődik az evangélikus vallás meghonosítása a településen, birtoka haláláig találkahelye volt az ellenzéki szellemű nemességnek. Ez időben némi kulturális fellendülés is tapasztalható Kisbágyonban.

Az államigazgatási területek átszervezése kapcsán a korábban Szécsényhez tartozó helységet 1949-ben Pásztó járás közigazgatási területéhez csatolták. A település ma is a pásztói kistérség részét képezi. A tanácsi korszakban Palotással közös igazgatásban lévő település az önállósodás során lendületes fejlődésnek indult, víz-gáz –út és telefon hálózata szinte 100%-os lefedettségű, utcái – parkjai rendezettek.

A település lélekszáma a századfordulót követő években elérte a 427 főt. Viszont a világháborúkat követő években a fejlődése megrekedt, s a lakosság száma enyhén csökkenő tendenciát mutatott. A hagyományos paraszti gazdálkodás évszázadokon keresztül meghatározta a falusi élet szokásait, a település lakosai szőlő -és földműveléssel foglalkoztak, s az ezzel kapcsolatos összejövetelek, munkák és népünnepek (szőlőszüret, felvonulás, aratás, locsolóbál) határozták meg életüket, ezek tartották össze a falusi közösséget. Vélhetően az utak kiépülésével a gazdálkodás és az életforma megváltozásával magyarázható, hogy az elmúlt 50 év alatt megszűntek a népi jellegű összejövetelek, a paraszti gazdálkodást pedig felváltották a nagyvárosok gyárai, ahová a település jó része nap, mint nap eljárt dolgozni, többsége pedig véglegesen is elköltözött a faluból. A falusi közösségek összetartozását csak a nemrégiben megalakult Faluház – Közösségi színtere, ill. a falu alapítványa, a Kisbágyon Ifjúságáért és Hagyományaiért Alapítvány  hivatott biztosítani.